Dr. Bozóki Sándor, matematikus, a Corvinus Egyetem docense, Kiskunmajsa

4. Magyar tudomány
Rövid link: http://primadij.hu/hun/s_!news/i__27/i__144 | Feltöltés időpontja: 2016. október 16. 19:00

Kiskunmajsán született 1978-ban, az általános iskolai éveket is itt töltötte. A szegedi Ságvári gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE alkalmazott matematikus, ill. matematika tanári szakjain diplomázott. Doktori fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, ahol 2001 óta tanít, jelenleg egyetemi docensként. 2001 óta az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatója. Fő kutatási területe a többszempontú döntési problémák – például tenderek –  és a hozzájuk kapcsolódó optimalizálási feladatok.

 Vendégoktatóként az ELTE-n, a Közép-európai Egyetemen és a Műegyetemen tanított. 24 tudományos cikk szerzője, 40 konferencián tartott előadást. Nemcsak elméleti kutatást végez, részt vett a szegedi villamos-, illetve trolitender, valamint a kecskeméti intermodális központ döntés-előkészítésében. A majsai matematikus évek óta készít logikai játékokat, amelyek itthonés külföldön is népszerűek. Nevéhez fűződik a lebegő gyufakocka ötlete és világpiacra került az egyik logikai játéka The Chain Gang néven. Szabadidejében ördöglakatokat tervez, valamint gyufaszálakból és gombostűkből készít különböző térbeli formákat. Tagja a Kézműves Egyesület Kiskunmajsának.

Hozzászólások

11.Stikkel Gáborválasz2016.11.18 21:29:27
Dr. Bozóki Sándorra szavazok.
10.Patyi Adriennválasz2016.11.05 18:33:08
Dr. Bozóki Sándorra szavazok.
9.Dr Bozóki Sándorválasz2016.10.22 17:39:29
Jelöltem Dr Bozóki Sándor
8.kispal_janosne@freemail.huválasz2016.10.22 17:35:17
Dr Bozóki Sándor akire szavazok
7.Patyi Beátaválasz2016.10.22 01:23:40
Dr. Bozóki Sándorra szavazok.
6.Nemesné Garas Kláraválasz2016.10.20 23:16:22
Én is Dr. Bozóki Sándorra szavazok, büszkék vagyunk rá!
5.Balog Zsuzsannaválasz2016.10.20 20:46:59
Méltán büszkék lehetünk rá!
4.Kiss Tímeaválasz2016.10.20 17:03:00
Dr Bozóki Sándorért, városunk büszkeségéé a szavazatom!
3.Lakatos Tamásnéválasz2016.10.20 12:52:01
Dr. Bozóki Sándorra szavazok.
2.Patyiné Bozóki Editválasz2016.10.20 08:50:30
Dr. Bozóki Sándorra szavazok.
1.Kovács Katalinválasz2016.10.20 06:30:32
Azén szavazatom Őt illeti.
Felhívjuk a hozzászólók figyelmét, hogy bár a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága minden ember alkotmányos joga, a mások jó hírnevét és emberi méltóságát sértő kijelentések esetleges jogkövetkezményeket vonhatnak maguk után.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


2007-2016 Copyright VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete© | Az oldalt üzemelteti: KTV Hírszolgáltató Divízió