Prímadíj 2010 jelöltek

Bán János (írói nevén: Bán Mór), író

1. Magyar irodalom és sajtópublicisztika

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Újságírói pályáját 1989-ben a Kecskeméti Lapoknál kezdte, 1991-től a
Petőfi Népe újságírója, jelenleg a szolnoki Új Néplap
kiadóvezető-főszerkesztője. Kecskeméten él. Íróként 2000-ben robbant be a
hazai sci-fi és fantasy életbe, már első sci-fi-novellája elnyerte a
Zsoldos Péter-díjat. 2008-ban indította útjára történelmi
regénysorozatát, amely a Hunyadi család három nemzedékének életét
dolgozza fel, s egyben páratlan tablót fest a magyar történelem száz
esztendejéről. Tervei szerint tizenöt-húsz kötetben mutatja be Hunyadi
János, Mátyás király, és Corvin János herceg históriáját. A 2010
októberében megjelenő negyedik kötet érkezését már jelentős rajongótábor
várja országszerte és a határokon túl is.

Olvasás tovább!

Szávainé Vécsy Veronika, animációs gyártásvezető

2. Magyar színház- és filmművészet

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

1972 óta dolgozik a kecskeméti rajzfilmstúdióban, több mint 500 film
(köztük népszerű sorozatok és egész estés filmek) gyártásvezetője.
Nevéhez fűződő sorozatok: Magyar népmesék, Mesék Mátyás királyról, Mondák a magyar történelemből. Meghatározó
egyéniségként ismerik a magyar animációs filmművészetben, akivel
mindenki szeret dolgozni, és aki aláveti magát mások művészi
elképzeléseinek, de meghatározó egyéniség a megvalósításban. A
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szervezőbizottságának tagja.
Kitüntetései: 2000-ben Művelődés Szolgálatáért díj, 2009-ben Árvai Jolán
díj, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2009).

Olvasás tovább!

Bahget Iskander, fotóművész

3. Magyar képzőművészet

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

1943-ban született El-Barazinban, Szíriában, 1967 óta él Magyarországon.
1968-óta foglalkozik fényképezéssel, szerepel országos kiállításokon.
Több mint 250 alkalommal állította ki képeit egyéni tárlatokon, idén
Egyiptomban nyílt kiállítása. Többek között kiállítást rendezett az
erdélyi menekültek javára 1989-ben, az autista gyermekek megsegítésére
1999-ben. Vezetőségi tagja a Hetényegyházi Városrészszépítő
Egyesületnek. Főként fekete-fehér szociofotói, portréi, sivatagi
tájképei, a magyar művészet jeleseiről készült fotográfiái ismertek.
Alapításától a Nagybaracskai Alkotótelep tagja. Az arab nyelvű, közel
húsz országban megjelenő Kék Duna című havilapban a magyar kultúra,
történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és
fotóival.

Olvasás tovább!

Prof. Dr. Soltész Miklós, tudományos kutató, egyetemi tanár

4. Magyar tudomány

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

1973 óta a kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kar oktatója. Kutatói munkásságának fő pillérét
a gyümölcsfajták vizsgálata, a fajtahasználat fejlesztése, s ezen belül
a fajták virágzási és termékenyülési tulajdonságainak tisztázása
képezi. Tudományos publikációinak száma meghaladja a háromszázat,
legismertebb könyvei: Integrált gyümölcstermesztés,
Gyümölcsfajta-ismeret és használat. 1994 óta a Mezőgazdasági Tudományok
Doktora, az MTA Gyümölcstermesztési Albizottságának tagja. Oktatói
munkáját az igényesség, alaposság, a humánus magatartás jellemzi. Eddig
15 oktatást segítő könyv megírásában vett részt, ezek közül három angol
nyelvű, három pedig magyar nyelvű egyetemi tankönyv.

Olvasás tovább!

Ubrizsyné Érsek Éva, a Kodály Iskola nyugalmazott tanára

5. Magyar oktatás és köznevelés

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Iskoláit az 1950-ben elinduló énekes iskolában kezdte, majd 1969-2007
között 38 teljes tanévet tanított ének-történelem szakos tanárként
egykori iskolájában. 1975-ben megszervezte 3-4. osztályos tanulókból a
Kicsinyek kórusát, amelynek napjainkban is vezetője. Legfőbb feladatának
azt tartotta, hogy a kisgyerekekkel megszerettesse az éneket, örömet
jelentsen nekik az együtt muzsikálás. Kiskórusával mindig a legmagasabb,
arany minősítést kapták, több alkalommal elnyerték az „Év kórusa” címet
is. Évente bemutatóórák sokaságával járult hozzá ahhoz, hogy a
Kodály-módszert mind több hazai és külföldi szakember megismerje.
1997-ben Kodály Intézetért Díjat kapott, 2006-ban a Kórusok Országos
Tanácsának karnagyi díját vehette át. 2007-ben ő kapta a Kodály
Zoltán-díjat.

Olvasás tovább!

Vas Tibor, építész

6. Magyar építészet és építőművészet

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Kiváló szakmai felkészültségű építőművész, az Építészműhely építész
iroda vezetője. Egész sor városképi jelentőségű kecskeméti épület
megvalósítása, illetve rekonstrukciója fűződik nevéhez. Bács-Kiskun
megye más településein is több jelentős épület tervezésére kapott
megbízást. Vezető tervezője volt a hajósi érseki kastély
rekonstrukciójának. Az épület Bács-Kiskun megye legrégebbi, a
Dél-alföldi régió második legrégebbi kastélya. Magas művészi színvonalú
munkájának köszönhetően az épületben egy modern, módszereiben és
technikai hátterében 21. századi interaktív, látogatóbarát központ jött
létre.

Olvasás tovább!

Loránd Klára, muzeológus, a Bozsó Gyűjtemény igazgató kurátora

7. Magyar népművészet és közművelődés

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Évtizedek óta kiemelkedő színvonalon vezeti a kecskeméti Bozsó
Gyűjteményt. Magyarországon elsők között alakított ki egy új, már
követőkre talált non-profit múzeum-működtetési formát. Fiával, ifjú
Bozsó Jánossal együtt megszervezte a kvalitásos időszaki kiállítások
rendszerét, nyugati vizuális normáknak megfelelő kiállítótermet
alakítottak ki. Ennek a munkának köszönhetően visszahozták az
elveszettnek hitt közönséget a kiállítótermeikbe. Az utóbbi években az
„új közönség” kialakítása és megtartása a céljuk nagyrendezvények
szervezésével, melyek közül országosan is kiemelkedő sikerű a Múzeumok
Éjszakája sorozat. Tanácsadóként, tisztségviselőként részt vesz
civilszervezetek létrehozásában, működtetésében a kulturális, a
jótékonysági és az egészségügyi szférában.

Ittzés Tamás és a Bohém Ragtime Band

8. Magyar zeneművészet

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Az 1985-ben alakult, idén 25 éves Bohém Ragtime Jazz Band tagjai fiatal,
nagyrészt profi klasszikus zenészek. Kezdetben fő profiljuk a ragtime
volt, de ma már a New Orleans jazztől a spirituálén és a dixielanden át a
swingig minden tradicionális stílusban otthon vannak. Évente mintegy
60-80 koncertet adnak, koncertjeiket közvetítették magyar, német, finn
televíziók. Az együttes vezetőjének, a kecskeméti Ittzés Tamásnak már
több amerikai szólóalbuma jelent meg, 2001-ben, Sedalia Rag című
darabjával megnyerte az amerikai Scott Joplin Alapítvány által kiírt
Nemzetközi Ragtime-Zeneszerző versenyt. A zenekar által létrehozott
Kecskeméti Jazz Alapítvány 1992 óta évente megszervezi a Nemzetközi
”Bohém” Ragtime & Jazz Fesztivált.

GanzAir Kiskunhalasi Atlétikai Klub

9. Magyar sport

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Az 1991-ben alakult atlétikai egyesület fő feladata a serdülő és
ifjúsági korcsoport körében a sportág népszerűsítése, az
utánpótlás-nevelés az iskolákkal együttműködve. Tevékenységüknek is
köszönhető, hogy az ifjú halasi sportolók meghatározó szereplői a magyar
diáksportéletnek. A színvonalas szakmai munka megalapozói: az egykori
korosztályos utánpótlás válogatott, Míg György dobó szakedző, Szloboda
Mihály ugró- és futóedző, valamint Csernák Zsolt edző. 2010-ben is több
országos serdülő és ifjúsági bajnoki címet szereztek az egyesület
versenyzői. Váradi Krisztina pedig - a magyar válogatott versenyzőjeként
-, a Szingapúri Ifjúsági Olimpián ezüstérmes lett diszkoszvetésben. Az
idősebb korosztályhoz tartozó halasi atléták a Veteránok Európa
Bajnokságán szereztek értékes helyezéseket.

A Kecskeméti Főiskola járműépítő csapata

10. Tehetséges fiatalok(25 évnél fiatalabb tehetségek)

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

A főiskolai csapat számos tagja már részt vett hazai járműépítési
versenyeken, és ez az összeszokott team gyűjtött maga köré újabb
tagokat, hogy nemzetközi szinten is bizonyítsanak. 2010-ben ez sikerült
is: a németországi Lausitzban megrendezett Európai Shell Eco-marathonon
kiderült, hogy a kecskemétiek saját építésű járműve 1588 km-t tud
megtenni egy liter benzinnel. Néhány hónapja a csapat újabb magyar
rekordot ért el a 35. Finnországi Eco-marathon versenyen. Az erős
mezőnyben 1941 km/literes teljesítményükkel a benzines kategóriában a 3.
helyen végeztek és megnyerték a leginnovatívabb csapat díját. Megameter
nevű versenygépüket Bertalan Éva vezette. A kecskemétiek járművében
szinte minden saját tervezésű, beleértve a különleges, gazdaságos motort
is.

2007-2016 Copyright VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete© | Az oldalt üzemelteti: KTV Hírszolgáltató Divízió