Tanítói diplomáját a 1975-ben a bajai Tanítóképző Intézetben szerezte meg, majd 1984-ben Szombathelyen végzett népművelőként. 1985-től a bajai József Attila Művelődési Központban folytatta munkáját, 1990-2008 márciusa között a művelődési központ igazgatójaként működött. Vezetése alatt az intézmény sikeresen megújította Baja város nagyrendezvényeit, valamint 1996 óta 12 éven keresztül sikeresen rendezte meg Bács-Kiskun Megye egyik kiemelkedő hagyományőrző rendezvényét, a Bajai Népünnepélyt. Az azóta nemzetközileg is elismert Halászléfőző Fesztivál, amely egy egyszerű ötletből vált több tízezer embert megmozgató eseménnyé, elsők között nyitott teret a helyi gasztronómiai hagyományok méltó ápolásának és terjesztésének.1990 és 2008 között a Magyar Népművelők Egyesülete (MNE) Országos Elnökségének tagja, jelenleg az MNE Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. 2004-ben Bessenyei díjat kapott, 2009-ben a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség érdemérmét nyerte el a gasztrokulturális rendezvények sikeres megvalósítása érdekében végzett tevékenységéért.
jó volt rád szavazni !
hzs
Tisztelettel: bozsó
A szakma egyik leghitelesebb képviselője, kiváló szakember és kolléga...és nagyon jó ember.
Drukkolok Neked!
céljaiban, nem sajnálja söt továbbadja az ötleteit, így fordul
elö, hogy késöbb már mások is viselik ugyanazokat a babérokat!
De hiszen éppen ez a dolog lényege! Drukkolunk, szavazunk!
Örülök a jelölésnek, szurkolok!
Az első szolnoki gulyáskonferencián ismertem meg, s többször találkoztunk a gasztronómiai fesztiválok kapcsán. Úgy tudott beszélni a gasztros dolgokról, hogy öröm volt hallgatni és az ember ott képzelhette magát egy jó kulináris népünnepélyen. Egyszer sikerült kiadósan megetetnem birkapörköltökkel, hiszen a rendezvényemen zsűrizett. Azóta nem járt nálünk, de remélem nem vettem véglegesen el a kedvét a "birkatest" fogyasztásától. Szurkolok neki, hiszen ki ha nem Ő!
Üdv, a Karcagi Birkafőző Fesztivál szervezője!
Szűcsné Sziklai Éva Mezőberényből
Üdv, üdv, a régi jó és kreatív "pajtásnak" Dombóvárról,
kristonvízijóska
Egyike a nagy öregeknek, az utolsó mohikánok közül való, aki még őrzi és hordozza a szakma becsületét. Kiváló szakember és kiváló ember.
Nagyon sokan örültünk, hogy újra láttunk Szolnokon.
Végtelenül rendes ember.Igazi emberbarát, aki valamikor általános iskolában az osztályfőnököm is volt.Sajna csak rövid ideig.