A bajai Liszt Ferenc Zeneiskolában 1983-ban kezdett dolgozni zenetanárként, majd 11 éven át az intézmény igazgatója volt. 1998-ban karvezetői és zeneelmélet tanári diplomát szerzett a Zeneművészeti Egyetemen. 2001–2010 között a bajai főiskola adjunktusaként ének-zenei tárgyakat oktatott. Alapító tagja és elnöke a nemzetközi versenyeredményeket is elért, idén húszesztendős bajai Ad Libitum Kórusnak. A Bajai Fiatalok Színháza zenés produkcióiban több alkalommal volt zenekarvezető, illetve nem egy esetben szereplést is vállalt a fiatalok között.

Az Egyetlen éjszaka című darab zeneszerzője. Részt vett a bajai fejlesztésű, „Manó” márkanevű, számítógépes oktató program „Manó Muzsika” című részének elkészítésében. Rendszeresen tart zenei ismeretterjesztő előadásokat, hangversenyeket, hanglemezfelvételt is szervezett. A bajai városvédő egyesület alapító tagja, volt elnöke. A bajai zenei és kulturális élet szervezésében vállalt legújabb feladatai: a Szent László Általános Művelődési Központ művészeti vezetőjeként dolgozik, emellett részt vesz a 2011-ben átadott Bácskai Kultúrpalota munkájában is.
Hozzászólások
Gratulálunk és örülünk :)
Szigethyék
Szivből és nagy szeretettel gratulálok a szép eredményeidhez, és további sikereket kivánok
Magdi
Szívből gratulálok a közönségdíjhoz! Hasonlóan szép sikereket a jövőben is!
Szeretettel: Zsófi
Nagyon örülnénk, ha a díjasok között köszönthetnénk. Az Ad Libitummal, színházi produkcióiddal, előadásaiddal sok szép élményt adtál embertársaidnak. Sokat tettél a zenei nevelésért, büszke vagyok rád úgy is, mint zeneiskolai igazgatói munkám kiváló folytatójára.
Szurkolunk Neked, és amit tudunk, a siker érdekében mindent el is követünk. Sőt, erre buzdítom bajai felebarátaimat is.
Szeretettel köszöntelek:
Gál Zoltán
Gratulálok a jelöléshez!
"Hagyjuk a holtakra a halhatatlanság dicsőségét, de az élőknek adjuk meg az elismerés halhatatlanságát!"
Gratulálok a jelöléshez!Sok sikert kívánok Önnek!!:-)
MÁ
Sok sikert kívánok!
Szívből gartulálok a jelöléshez! A hozzászólásokat olvasva számomra mégis az a legnagyobb öröm, hogy ilyen sok bajainak jelentesz példamutatást nem csak művészeti és kulturális munkád alapján, hanem emberként... főleg emberként! Sok sikert!
Már jócskán egy életműnyi az, amit a zene, és általában véve a magyar kultúra asztalára letettél. Mégis, talán mostanság nagyobb szükség van/lesz a tudásodra és tapasztalataidra, hisz a gazdasági mélyrepülés kultúránk értékeit veszélybe sodorják! Személyiséged minden oldalát latba kell vetned: empátiádat, ügyes és mértéktartó "politizálásodat" (a szó tágabb értelmében), retorikai képességeidet, hogy városunk, és az itt élő nagyszerű emberek által képviselt értékek ne kerüljenek veszélybe! Sokunkat magad mögött tudhatod, Veled vagyunk! Hajrá! Sok sikert - a primadíjon is! ;-)
Barátsággal, István
Természetesen szavaztam Rád.
Igazán megérdemelnéd, drukkolunk.
Új hozzászólás