Prímadíj 2008 jelöltek

Csupor Balázs orgonista tanuló

10. Tehetséges fiatalok (25 évnél fiatalabb tehetségek)

Kalocsán született 1992-ben, négy testvérével nagycsaládban nevelkedik. Jelenleg Pécsett tanul, a Művészeti Szakközépiskola tehetséggondozó osztályában Köcsky Tibor irányításával. Választott hangszere az orgona. Ötödikes korától foglalkozik képzésével Leányfalusi Vilmos, a Kalocsai Főszékesegyház orgonaművész karnagya. 2006-ban meghívást kapott Varnus Xavértól a Művészetek Palotája orgonaavatójára, ahol közösen is játszottak. 2007-ben a IX. Országos Orgonaversenyen második lett, 2008-ban a Fiatal Orgonisták III. Országos Találkozóján arany oklevelet kapott. 2008 nyarán elnyerte Pécs város Pro Talento díját és - első külföldi fellépésként - nagy sikerrel koncertezett a franciaországi Lourdes-ban.

Vereczkei Zsolt paralimpiai úszó, világcsúcstartó

9. Magyar sport

Baja egyik legeredményesebb sportolója. Többszörös paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok mozgáskorlátozott úszó. 1987 óta sportol versenyszerűen, 1991-óta tagja a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége úszó válogatottjának. Háromszoros olimpiai, kétszeres világ- és Európa-bajnok. 2007 júniusában a Berlinben rendezett német nemzetközi bajnokságon 100 méteres hátúszásban, kategóriájában világcsúcsot úszott. Eredményeivel kivívta a pekingi csapattagságot is, újabb rekordot állítva fel azzal, hogy ő a az egyetlen olyan sportoló, aki már öt paralimpián versenyzett. A nemrég befejeződött pekingi paralimpián bronzérmet szerzett 50 méteres hátúszásban.

Szilágyi Áron doromb-művész

8. Magyar zeneművészet

1977-ben született Kecskeméten, az itteni főiskolán szerzett 2002-ben angol tanítói diplomát. Dorombjátékosként 18 éves kora óta szerepel világszerte a meghatározó fesztiválokon. Hangszerével a világot járva rendszeresen koncertezik egyedül és zenekarban is. Célja, hogy a hagyományokat sikerrel ötvözze a modern kor kívánta követelményekkel.A Nemzetközi Dorombszövetségnek húsz éves kora óta programszervezője, 2005-től európai programigazgatója. 2006-tól nemzetközi dorombtalálkozókat szervez Kecskeméten. Helyi kulturális szervezetekkel együttműködve 2007-ben megszervezte az első Kecskemét Fringe összművészeti ifjúsági fesztivált. A Hangszermúzeum kuratóriumi tagja, az Eurokult Kulturális Egyesület elnöke.

Csík Zenekar

7. Magyar népművészet és közművelődés


Az idén 20 éves kecskeméti Csík zenekar két évtizede meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé a zenekart itthon és külföldön. Működése során több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumukért, világzene kategóriában. A zenekar tagjai: Barcza Zsolt - cimbalom, harmonika, Csík János - hegedű, Dresch Mihály - szaxofon, furulya, Kunos Tamás - brácsa, Majorosi Marianna - ének, Bartók József - bőgő, Szabó Attila - hegedű, Szokolay Dongó Balázs - duda, Makó Péter - fúvós.

Kerényi József Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár

6. Magyar építészet és építőművészet

Kispesten született 1939-ben. 1963-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1964-1984 között a Bácstervnél dolgozott Kecskeméten, jelentős szerepet játszott a városközpont rekonstrukciójában, a sétálóutca, a Kodály Intézet, a Zsinagóga kialakításában. A Budapesti Műszaki Egyetem habilitált egyetemi tanára. A posztgraduális mesterképzési program vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Jelenleg Az építészet alapjai és a Komplex környezettervezés című tantárgyakat oktatja. Tanítványaival a közelmúltban - helyi szakemberekkel együttműködve - tervkoncepciókat dolgozott ki a kecskeméti városközpont megújítására. Jelenleg az értékes, eredeti gondolatokban gazdag anyag könyvben történő kiadásának előkészületei folynak.

Alföldyné Dobozi Eszter, pedagógus, költő, iskolaigazgató

5. Magyar oktatás és köznevelés

Az immár több iskolatípust - művészeti óvodát, ének-zenei általános- és középiskolát, zeneiskolát - magába foglaló kecskeméti Kodály Iskola igazgatója. Irányítása alatt az iskola az ének-zenei nevelést - Kodály szellemében - elsősorban a személyiségfejlesztés egyik lehetőségének tekinti. Ugyanakkor fontosnak tartja a zenei tehetségek felkutatását, támogatását, a zenei pályára való felkészítését is. Az iskola hét kórusa számos elismerést szerzett nemzetközi és hazai fesztiválokon. A magas színvonalú oktatási és kultúrális tevékenységért pedig az iskola Magyar Örökség Díjat kapott. A pedagógiai munka mellett ismert költő és komoly visszhangot kiváltó dokumentum-könyvek szerzője. Írói munkásságát Arany János díjjal ismerték el.

Dr. Csatári Bálint geográfus kutató, kandidátus, az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet Kecskeméti Osztályának vezetője

4. Magyar tudomány

Karcagon született 1949-ben. Matematika-földrajz szakon végzett, egyetemi doktor lett 1975-ben, kandidátus 1984-ben. Enyedi György akadémikussal szervezte meg az MTA Regionális Kutatások Központja kecskeméti Településkutató Csoportját, ahol 1984-1991 között tudományos soztályvezetőként dolgozott 1992-2008 között az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete igazgatója. Fő kutatási témái: a Homokhátság, a tanyák jelene és jövője, vidékpolitika. Hazai és külföldi tudományos folyóiratokban közölt tanulmányainak száma meghaladja a százat, 36 szakkönyvben működött közre szerzőként. Címzetes egyetemi docens, többfelsőfokú intézményben tanít. Kitüntetései: Pro Régió (1994), Akadémiai díj (1997), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2002).

Szappanos István festőművész

3. Magyar képzőművészet

1945-ben született Kecskeméten. Tanulmányait Szegeden végezte, a Tanárképző Főiskolán. Mesterei: Fischer Ernő, Vinkler László, Cs. Patay Mihály. 1968 óta tanít, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola nyugalmazott tanára. Vizuálpedagógiai tankönyvéből és jegyzeteiből tanulnak a főiskolai hallgatók. Az 1980-as években oktatófilmeket is készített. Festészete természetelvű, főként az akvarell- és pasztell technikát kedveli. Műveire a zeneiség és a belső fény keresése a jellemző. A megyei művészeti alkotótelepek - Hajós, Kecel, Tiszakécske, Veránka - elismert résztvevője. 1986-ban pedagógiai és művészeti tevékenységéért Székely Bertalan díjat kapott. Szülővárosa 2004-ben Katona József díjjal tüntette ki.

Mikulás Ferenc stúdióvezető

2. Magyar színház- és filmművészet

1940-ben született Kaposváron, gyermekkorát Dunapatajon töltötte. A középiskolát Kunszentmiklóson kezdte, ahonnan 1957-ben eltávolították, mert elszavalta a Nemzeti dalt. Kalocsán érettségizett 1959-ben. 1971-ben nevezték ki a Kecskeméti Animációs Stúdió élére, melyet ma is vezet. Nevéhez fűződő sorozatok: Magyar népmesék, Mesék Mátyás királyról, Mondák a magyar történelemből, Vízipók-Csodapók. Több animációs fesztiválon vett részt zsűritagként, 1997 és 2000 között az ASIFA (Animációs Filmművészek Nemzetközi Szövetsége) igazgatótanácsának tagja volt. Részesült már egyebek mellett a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjében és az Olasz Filmművész Szövetség kitüntetésében. A Balázs Béla-díjat 2008. március 14-én vehette át.

Miklya Luzsányi Mónika író, szerkesztő

1. Magyar irodalom

Öt gyermek édesanyja, nekik szerkesztette első olvasónaplóit, nekik írta első meséit, történeteit. Nyomtatott változatukat az általános iskolákban munkafüzetként használják. 1997-ben a kiskunfélegyházi keresztény könyvkiadóhoz, a Parakletoshoz került. Az ezredfordulón kezdett irodalmi lapokban publikálni, melyekben mára rendszeresen megjelenik. 2004-ben Édes anyanyelvünk-díjjal jutalmazták. 2005 óta beválogatják írásait az „Év novellái” című antológiába. Idén jelent meg „Madárkenyér” című novelláskötete, mely pozitív szakmai visszhangra lelt csakúgy, mint a 2007-ben kiadott „Te csak tánczolj szépen” című családregénye. Egy évtized alatt tizenegy gyermek-, és ifjúsági regénye, kilenc dokumentumkötete jelent meg. Jelenleg újabb regényén dolgozik.

2011 Copyright VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete© | Az oldalt készítette és üzemelteti: Art Legion