A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete 2005-ben díjat alapított a
művészet, tudomány, oktatás és sport kimagasló megyei képviselői
számára, hogy anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek a szűkebb
régiónkban élő és dolgozó kiválóságok. A magánfelajánlásokból származó,
háromszor egymillió forintos Megyei Príma Díjat és az egymillió
forintos közönségdíjat a megye vállalkozói hagyományteremtő szándékkal
hozták létre, és évről évre nagy érdeklődés mellett adják át.
A VOSZ megyei elnöksége idén is ajánlásokat kért a díj jelöltjeire vállalkozóktól, cégvezetőktől, neves közéleti személyiségektől. Az előző évekhez hasonlóan számos, indoklással is alátámasztott ajánlás érkezett a tíz kategória jelöltjeire a megye minden részéből. A bíráló bizottság közülük választotta ki az itt bemutatkozó tíz jelöltet, akik közülkikerülnek majd az idei díjazottak.
A megye közvéleménye a következő hetekben szavazással segítheti a döntést. A legtöbb szavazatot elérő jelölt veheti majd át a november 26-ai gálaesten az egymillió forintos közönségdíjat. A három Príma Díj eldöntésénél is nagy súllyal veszi figyelembe a bíráló bizottság a közönségszavazatokat. Voksolni több mint egy hónapig, november 16-ig lehet. Addig többször is megjelenik különböző formákban a felhívás, melyhez szavazólapokat mellékelünk. A szavazatok beküldhetők postán a szavazólapon található címre (VOSZ-iroda, 6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 12. II/201), leadhatók személyesen Kecskeméten, a Cifrapalota mellett, a Csányi J. krt. 12. sz. irodaház bejáratánál elhegyezett gyűjtőládában és lehet szavazni interneten is, a primadij.hu internetes honlapon, a voszbkm@gmail.com e-mail címen valamint más internetes honlapokon.
A zsűri értékeléskor vigyelembe veszi a szavazók hozzászólásait is?
Ha igen, ezt a díjat Petinek kell megkapnia!
Hajrá Aurin!!!Hajrá Aurin!!!Hajrá Aurin!!!
Peti
Hajrá!
:))))))))))))))
A mozgáskorlátozott sportoló sorstársai
http://zerge.info/versenyekrol/rablo-versenyben.html
Hajrá Peti!
B. MIKLI Ferenc kiváló festőmüvészre szavazok. Megérdemli a
dijat, aki a bajai Megbékélés kápolnájánk gyönyörü freskóját
festette meg.
Emberek! Azt ugye tudjátok, hogy szavazni a bal oldalon lévő "szavazás" menüpont alatt lehet és nem itt...amúgy meg Hajrá Peti!
Az új reklámszlogen: Boronkay Peti - mert megérdemled! :)
Szorgosan küldöm a szavazatokat és erre bíztatok mindenkit!
Aurin!!!!!!!!!!!
Drukkolunk neked.Hajrá!!!!!
Édesanyádnak is minden jót kívánok!!!
Hajrá Peti!:)
Rád szavazok és erre bíztatok mindenkit!!
Dudás Balázs Kiskunfélegyházázról!