Megyei Príma Díjak 2010

Rövid link: http://primadij.hu/hun/s_!news/i__14/i__69 | Feltöltés időpontja: 2010. november 29. 13:49

Magyar zeneművészet kategóriában Ittzés Tamás és a Bohém Ragtime Jazz Band, Magyar tudomány kategóriában Soltész Miklós kutató, egyetemi tanár, valamint Magyar képzőművészet kategóriában Bahget Iskander fotóművész vehette át a 2010-es év Megyei Príma díjait a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének ünnepélyes díjátadó gálaestjén. A legtöbb szavazatot a Tehetséges fiatalok kategória jelöltjére, a Kecskeméti Főiskola Járműépítő Csapatára adták le, így 2010-ben ők nyerték el a megyei közönségdíjat.

Nincs Adobe Flash Player telepítve!

Nagy várakozás előzte meg a Három Gúnár Rendezvényházban megtartott estet, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is csak a díjkiosztó gálán derült ki, hogy kik vehetik át a rangos elismerést, a Pima Primissima Alapítvány és a megye vállalkozóinak köszönhetően az egymillió Ft-os pénzjutalmat.

A megyei Príma Díjasok idén is átvehették a Nemzetközi Kerámia Stúdió által kivitelezett, sorszámozott herendi porcelán Kagylós Vénusz szobrot, melyet 2009-ben Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikus művész alkotott. A további hat jelölt érdemeit nagy értékű ajándékutalvány-csomaggal ismerték el, ugyancsak vállalkozói felajánlások segítségével.

Újdonság volt, hogy a díjátadón ezúttal nem csak a megye Prímáit tüntették ki – Bács-Kiskunban első alkalommal adta át a VOSZ megyei elnöksége az „Év Vállalkozója Díjakat”. A VOSZ megyei elnökségének döntése alapján 2010-ben az Év Fodrászmestere Vargáné Balázs Mária lett. Az Év Termelő Vállalatának a Bosal-Autóflex Kft-ét választották, az oklevelet Sipos János cégvezető vette át. Az Év Elektromos Vállalkozásának járó kitüntetést pedig Lévai Gábornak és Roza Károlynak, a Polár Stúdió tulajdonosai vehették át.

Amint azt Versegi János, a VOSZ Bács-Kiskun megyei elnöke beszédében elmondta: ebben az évben is komoly viták során dőlt el, hogy a vállalkozók által javasolt személyek közül kik legyenek a Príma Díj tíz kategóriájának jelöltjei, s hasonlóan nehéz döntés volt, amikor a győztesekről szavazott a kuratórium. A cél azonban a most hatodik alkalommal megrendezett Príma Díjátadón is az volt, hogy kifejezzék a megyei kiválóságai iránt érzett tiszteletüket, és támogassák a kultúra, tudomány, valamint a sport legjobbjait. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára és a Prima Primissima Alapítvány kurátora örömét fejezte ki, amiért a kecskeméti rendezvényen neves közéleti személyiségek is megjelentek, ezzel hangsúlyozva elkötelezettségüket a nemes ügy mellett.

A hangulatos gálán fellépett a Kozma Orsi Quartet, valamint a díjazott Bohém Ragtime Jazz Band. Az est vendégei a Kecskeméti Főiskola GAMF és a Kertészeti karainak kiállítását is megtekinthették.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


2011 Copyright VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete© | Az oldalt készítette és üzemelteti: Art Legion