1943-ban született El-Barazinban, Szíriában, 1967 óta él Magyarországon. 1968-óta foglalkozik fényképezéssel, szerepel országos kiállításokon. Több mint 250 alkalommal állította ki képeit egyéni tárlatokon, idén Egyiptomban nyílt kiállítása. Többek között kiállítást rendezett az erdélyi menekültek javára 1989-ben, az autista gyermekek megsegítésére 1999-ben. Vezetőségi tagja a Hetényegyházi Városrészszépítő Egyesületnek. Főként fekete-fehér szociofotói, portréi, sivatagi tájképei, a magyar művészet jeleseiről készült fotográfiái ismertek. Alapításától a Nagybaracskai Alkotótelep tagja. Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című havilapban a magyar kultúra, történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és fotóival.
Hozzászólások
Hajrá Iskander!
Erdősiék
Gratulálok a jelölésedhez,szavazatom remélem hozzásegít ahhoz hogy Te nyerjél.Üdvözletem,István.
Én helyetted is büszke vagyok, hogy ilyen ambíciókkal megáldott nemzetközileg is ismert sikeres művész él itt közöttünk Hetényegyházán. Jól ismerem tevékenységed, munkásságod, odaadásod, mely a helyi közösségi életben is meghatározó. Te a Magyar kultúrának része vagy, és mind ez mellett Hetényegyháza kiemelt kulturális értéke. Sok sikert kívánok e nemes versengésben.
Hetényegyháza VELED van!
Szavazzatok Baget Iskanderre!!!
Szeretném, ha Te nyernéd meg a díjat!!!!!!
Szeretném, ha Te nyernéd meg a képet!
Üdv: Porkoláb János
Gratulálunk, kívánunk jó egészséget,örömet és sok sikert további munkádhoz is!
Örömmel olvastam a neved a jelöltek között, én Rád szavazopk!
Sok sikert!
Tamás
Kecskemétért.Jó volt vele együtt dolgozni.Gratulálok a jelöléshez,sok síkert.
Szeretném ha ön nyerné a díjat.Munkája,képei miatt.
Remélem Ön fogja megnyerni a dijat.
Új hozzászólás