Évtizedek óta kiemelkedő színvonalon vezeti a kecskeméti Bozsó Gyűjteményt. Magyarországon elsők között alakított ki egy új, már követőkre talált non-profit múzeum-működtetési formát. Fiával, ifjú Bozsó Jánossal együtt megszervezte a kvalitásos időszaki kiállítások rendszerét, nyugati vizuális normáknak megfelelő kiállítótermet alakítottak ki. Ennek a munkának köszönhetően visszahozták az elveszettnek hitt közönséget a kiállítótermeikbe. Az utóbbi években az „új közönség” kialakítása és megtartása a céljuk nagyrendezvények szervezésével, melyek közül országosan is kiemelkedő sikerű a Múzeumok Éjszakája sorozat. Tanácsadóként, tisztségviselőként részt vesz civilszervezetek létrehozásában, működtetésében a kulturális, a jótékonysági és az egészségügyi szférában.
Hozzászólások
Tisztelettel és üdvözlettel, ifj.Dr.Kovács Gyula.
Ezt sok ezren mondhatják el magukról ebben az országban, belföldiek és itt járt külföldiek egyaránt.
Ha létezik Hungarikum, akkor ez biztosan a lista élére való. Sok ilyen kívánok magunknak!
Az Ölelő Kéz Alapitvány minden munkatársa szívből kivánja, hogy megkapja az elismerést.
A gyűjtemény gyarapításában, menedzselésében és a mai csodálatos formában való bemutatásában néhai Bozsó János kitűnő festőművész múzsájának, áldozatkész feleségének,a népi és képzőművészeti kultúra elkötelezettjének, Loránd Klárának múlhatatlan érdeme van.
Új hozzászólás