Dudás István, műszaki tanár, Kecskemét

5. Magyar oktatás és köznevelés
Rövid link: http://primadij.hu/hun/s_!news/i__17/i__77 | Feltöltés időpontja: 2011. október 6. 13:49

A kecskeméti Légijármű Javító Üzemnél 1974-2001 között repülőgépek szerelésével és javításával foglalkozott. 2001 óta a Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskola műszaki tanára, 2006-tól a közlekedési és gépészeti munkaközösség vezetője. Az elmúlt években kiemelkedő szakértői munkát végzett a Mercedes-Benz és a kecskeméti gép- és járműipari cégek igényei szerinti új autóipari szakmák tananyagainak elkészítésében.

 Jelentős szerepe volt az autógyártáshoz szükséges szakmák - a járműgépészeti szerelő, javító, karbantartó szakma - vizsgakövetelményeinek összeállításában is. Az új tananyag alapján képzett szakemberek precíz munkáján múlik, hogy akadálymentesen, megfelelő ütemben és minőségben gördülhessenek le a gyártósorról a kész járművek. Részt vett az első hazai járműtechnikai szakmai idegennyelv-könyv megvalósításában, mely az angol és német járműtechnikai szaknyelv alapjait ismerteti meg országszerte a diákokkal. Jelenleg a szakképzés átalakításával kapcsolatos munkákban vesz részt a közlekedési szakmacsoport keretében.

Hozzászólások

35.Hédlné Kalóz Annaválasz2011.11.28 16:18:31
Kedves István!

Gratulálok, szakmai tudásod, emberséged méltóvá tesz a jelölsre és a díjra.
Ritka dolog az, ha ezt nem csak a diákok, és szüleik, hanem szakmai szervezetek is észreveszik, és ilyen nívós szakmai díjazásra javasolnak.
Addjon ez biztatást a további tevékenységedhez, melyhez én magaam is sok sikert kívánok.
Hédlné Kalóz Anna
34.Czenczik Istvánválasz2011.11.16 16:20:48
Tisztelt Tanár Úr!

Tiszta szívvel gratulálok a jelöltségedhez. Nagyon örülnék, ha meg is nyernéd. Ismerve a katonai pályafutásod. Az ott kifejtett tevékenységed. Annak igen magas műszaki színvonalát, csak csatlakozni tudok azokhoz aki e címre javasoltak. A jelöltséged bizonyítja, hogy nem elégedtél meg szeretett szakmánkban kifejtett tevékenységeddel. Más pályán is megálltad, a helyed, bizonyítottad szakmai, emberi rátermettségedet. A cím véleményem szerint jó helyre kerülne.
Eddig is jó volt arra gondolni, hogy 1974 től 1989 ig munkatársad lehettem. Ezek után ha nyersz, ha nem, büszke is leszek rá, hogy ismerlek.

Czenczik István
33.Borbély Gáborválasz2011.10.24 20:19:10
Keves István.

Gratulálok.
Méltó vagy nemcsak a jelölésre,de a címre is.
Örülök hogy veled dolgozhatok és tanulhattam és tanulhatok
TŐLED.


A tisztelet melyet kivivtál, téged illet.

Üdvözlettel:
Borbély Gábor.
32.Porkoláb Jánosválasz2011.10.23 15:27:37
Kedves István!

Gratulálok ehhez a neves jelöléshez. További sikereket kivánok!
31.Gyuris Tibornéválasz2011.10.21 19:03:13
Kedves István, Tisztelt Tanár Úr!

Fogadd gratulációmat jelölésedhez. Büszke vagyok, hogy ismerhetlek és bízom benne, hogy megfogod kapni ezt a címet. Úgy érzem jobb helyre nem is kerülhetne! Szakmai tudásod, emberséged, kitartásod legyen példa tanítványaid előtt. Mégegyszer minden jót, erőt egészséget kívánok Neked és családodnak.

Üdvözlettel: Gyurisné Szilvia
30.Törőcsik Zoltánválasz2011.10.19 09:13:25
Kedves Pista!

Szívből gratulálok a jelölésedhez.
Precíz, naprakész szakmai tudásod példaként álljon a többiek előtt is.
Örülök, hogy ha csak pár évig is, de kollégád lehettem.
Köszönöm neked, hogy ezalatt megosztottad velem a tanítás terén szerzett tapasztalataid, melyek így az épülésemre szolgáltak.
További sok sikert és jó egészséget kívánok neked és családodnak is!
29.Végh Kornélia Nikolettválasz2011.10.18 17:51:15
Tisztelt Tanár Úr!

Szívből gratulálok a jelöléséhez! Sok sikert kívánok Önnek az Élet minden területén!
28.Balogh Szilviaválasz2011.10.18 08:09:29
Tisztelt Tanár Úr!

Ezúton szeretnék én is gratulálni a jelöléshez!
Sok sikert kívánok és minden jót a továbbiakhoz!

Üdvözlettel: Balogh Szilvia
27.Farkas Évaválasz2011.10.17 20:00:50
Tisztelt Tanár Úr!
Gratulálok a jelöléshez!Sok sikert kívánok a továbbiakhoz! Külön megtiszteltetés,hogy a tanítványa lehettem,akitől magas fokú szakmai képzést tanulhattam!

Üdvözlettel:
Farkas Éva
26.Kovács Enikőválasz2011.10.17 12:09:33
Kedves Dudi!

Szívből gratulálok a jelöléshez. Méltó helyre kerülne a díj , ezt sok ember nevében mondhatom.

Enikő
25.Takács Bélaválasz2011.10.16 17:15:13
Kedves István!
Jelölésedhez gratulálok, további sok sikert - erőt, egészséget kívánok!
Üdvözlettel:
Takács Béla
24.Szőke Bélaválasz2011.10.14 12:31:27
Tisztelt Tanár Úr!
Fogadja gratulációm a jelöléshez!
Szőke Béla
23.Szabóné Kasza Teréziaválasz2011.10.13 14:07:00
Kedves Pista!

Tiszta szívből gratulálok a jelölésedhez, mely önmagában is megtiszteltetés.
Remélem,- és bízom benne, hogy a nyertesek között gratulálhatok Neked.
Büszke vagyok, hogy kollégád lehettem.
Üdvözlettel: Szabóné Teri
22.Buka Györgynéválasz2011.10.13 09:42:37
Kedves István!
Gratulálok a jelöléséhez.
Buka Györgyné
21.Buka Györgyválasz2011.10.13 09:40:46
Kedves Pista!
Gratulálok a jelölésedhez és kívánom , hogy ugyanolyan magas szaktudással,a folyamatos műszaki újdonságok megismerésére és megismertetésére való törekvéseddel végezd oktatói és tudományos munkádat, mint ahogy végezted a kecskeméti Légijármű Javítóüzemben.Munka írányitásod során mindig az emberségesség és a magas műszaki követelménytámasztás volt rád jellemző,amit őrizzél meg átvitt értelemben oktatói munkád során is.
Buka György
20.Szarka Ibolyaválasz2011.10.12 07:29:26
Kedves István!

Gratulálok! További munkádhoz jó egészséget, kitartást kívánok!

Szarka Ibolya
19.Paszterkó Józsefválasz2011.10.12 07:24:27
Kedves István!
Gratulálok a jelölésedhez és további sok sikert és kitartást kívánok az élet minden területén!
Büszke vagyok, hogy ilyen a "főnököm"!
Üdvözlettel:Paszterkó Jóska
18.Paszterkó Józsefválasz2011.10.12 07:24:23
Kedves István!
Gratulálok a jelölésedhez és további sok sikert és kitartást kívánok az élet minden területén!
Büszke vagyok, hogy ilyen a "főnököm"!
Üdvözlettel:Paszterkó Jóska
17.Kovács Laciválasz2011.10.11 10:31:29
Kedves Kolléga!

Szeretnék Gratulálni a jelőléshez, ami önmagában is egy nagy elismerés, és megtiszteltetés! Remélem elnyered a díjat, amit messzemenőkig megérdemelsz a munkásságoddal, elhivatotságoddal!
Sok sikert!

Üdv: Kovi Laci
16.Madari Róbertválasz2011.10.11 10:21:56
Kedves Pista!

Gratulálok a jelölésedhez, mely már egy komoly elismerése az eddigi munkádnak, és általad az iskolátoknak is!További munkádhoz sok erőt és egészséget kívánok!

Üdvözlettel: Madari Róbert
15.Anonimválasz2011.10.11 09:21:48
Kedves István!

Szívből gratulálok a jelölésedhez. Sok erőt, egészséget és kitartást kívánok az előtted álló feladatokhoz.
Kiemelkedő szakmai elhivatottságod, tudásod, munkabírásod, példaként szolgálhat minden kollega számára.

Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen KOLLEGÁIM vannak!!!

Leviczky Cirill
14.Faragóné ádám Évaválasz2011.10.11 08:55:24
Kedves István!
Szívből gratulálok és szurkolok neked.
Nagyon örülök a jelölésednek.
A munkámban való segítségedet ezúton is köszönöm.
Üdvözlettel:
Faragóné Ádám Éva
13.Jekkel Krisztiánválasz2011.10.11 06:10:02
Gratulálok a jelöléshez.
12.Anonimválasz2011.10.10 19:08:20
Kedves Pista!

Gratulálunk jelölésedhez, büszkék vagyunk rád!

Huszti Tibor és a rádiósok
11.Kovács Józsefválasz2011.10.10 19:01:37
Tisztelt Tanár Úr!
Gratulálok a jelölésedhez, és a legjobbakat kívánom,Neked és Szeretteidnek!
Üdvözlettel:
Kovács József
10.Szili István válasz2011.10.10 18:09:06
Gratulálok a jelőléshez, nagyon megérdemled !

Üdvözlettel Szili István
9.Haraszti Veronikaválasz2011.10.10 17:42:41
Kedves István,
GRATULÁLOK, Nagyon örülök!!!!
Haraszti Veronika
8.Holka Józsefválasz2011.10.09 19:02:15
Kedves István!

Szívből gratulálunk, és kívánjuk, hogy jó egészségben tud élvezni az eddig elért sikerek gyümölcsét.
Egyedülálló szakmai elhivatottságod, tudásod, munkabírásod, példaként szolgál számomra.
Megtiszteltetés, hogy élvezhetem a barátságod!

Üdvözlettel: Holka József és családja
7.Józsa Bélaválasz2011.10.09 15:31:54
Kedves Kolléga!
Gratulálok a jelölésedhez. Nagyon büszke vagyok Rád.További sok sikert kívánok!
Józsa Béla, az osztályfőnők
6.Román Sándorválasz2011.10.07 17:02:05
Kedves István
Gratulálok a jelölésedhez, remélem hogy sokan egyetértenek velünk, a hozzászólókkal, hogy szakmai elhivatottságod példaértékü. Kívánok további sikereket
Román Sanyi
5.Csaba Tündeválasz2011.10.07 09:58:41
Kedves István!
Külön öröm számomra, hogy olyan ember a munkatársam, aki ezt a megtisztelő jelölést kapta. Gratulálok, további sok sikert kívánok.
Csaba Tünde
4.Kara Lászlónéválasz2011.10.07 09:54:30
Kedves Kollégám!
Jelölésedhez szívből gratulálok. Ezúton is köszönöm azt a sok segítséget és türelmet, amit a szakmai idegen nyelv tanításához nyújtottál.
Kara Lászlóné Andrea
3.Dudás Bettinaválasz2011.10.07 08:35:49
Tisztelt Tanár Úr/Apukám!

Szeretnék csatlakozni az előttem szólókhoz. Gratulálok Neked a jelöléshez! Büszke vagyok Rád és mindarra, amit az életben eddig elértél. További sikereket kívánok!

Dudás Bettina
2.Csaplár Kataválasz2011.10.07 08:00:49
Tisztelt Tanár Úr!

Gratulálok e neves jelöléshez, és a legjobbakat kívánom Önnek a továbbiakban! Példaértékű elhivatottsága, jókedve és szakmaszeretete hozzájárult a mindennapok megszépítéséhez!

Üdvözlettel:
Csaplár Kata
1.Gubán Gyulaválasz2011.10.07 07:18:30
Tisztelt Tanár Úr!

Fogadja gratulációmat jelöléséhez!
Úgy gondolom, hogy az elismerő díj, a megtiszteltetés az Ön személyében olyan szakemberhez kerülhet, aki valóban maradandó értéket tett le Kecaskemét város szakképzésének fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez.
Önt példaképp említhetem a kollégák között, mind szakmai teljesítménye, mind emberi tulajdonságai alapján.
Örülök, hogy munkatársaim között tudhatom Önt.

Gubán Gyula

Új hozzászólás

Név: Gubán Gyula">E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


2011 Copyright VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete© | Az oldalt készítette és üzemelteti: Art Legion