Bán János (írói nevén: Bán Mór)
történelmiregény-író, Kecskemét

1. Magyar irodalom

Kecskeméten született, 1968-ban. Irodalmi munkásságát fiatalon kezdte, első kisregényét 14 éves korában közölte folytatásokban a megyei napilap. A hazai sci-fi és fantasy műfaj rajongói 2000-től találkozhattak rendszeresen műveivel. Ekkor jelent meg a magyar tájakon játszódó, az itt élő népek mondavilágából merítkező Kárpáthia-sorozat első négy kötete. Regényei, novellái eddig öt alkalommal nyerték el a legjobb hazai tudományos fantasztikus művek elismerésére alapított Zsoldos Péter-díjat. 2008-ban indította útjára nagyszabású történelmi regénysorozatát, amely a Hunyadi család három nemzedékének históriáját dolgozza fel. A hazai könyvkiadásban egyedülálló vállalkozás hatalmas sikert aratott az olvasók körében. Az eddig megjelent nyolc kötet harminc utánnyomást élt meg, és jelenleg százhetvenezer példánynál tart. A sorozat megfilmesítési jogát kanadai és magyar producerekből álló cég vásárolta meg, és tíz részes, a magyar filmgyártás történetének legdrágább produkciójaként jegyzett televíziós szériát készít elő belőle. A Hunyadi-sorozat sikere eredményeképpen a magyar könyvkiadás újra felfedezte a történelmi regény műfaját.

Támogatóink 2024

Támogatók
Primadíj