Dr. Nagy András
orvos, a megyei kórház belgyógászat-kardiológia osztályának vezetője, Kecskemét

4. Magyar tudomány

Szegeden született 1963-ban, édesapja révén az egyik legrégebbi kecskeméti család sarja. Iskoláit Szegeden végezte, az orvostudományi egyetemen 1987-ben szerzett diplomát. Ezután a kecskeméti megyei kórház belgyógyászat-kardiológia osztályán kezdte orvosi pályafutását. Elsőként végzett 24 órás Holter EKG vizsgálatokat a kórházban. A kilencvenes években hosszabb ideig a stockholmi Karolinska Intézetben dolgozott ösztöndíjas kutatóként. Európai kardiológusi diplomát 2000-ben kapott. 2002-ben bízták meg a belgyógyászat-kardiológia osztály vezetésével, a kórház Tudományos Bizottságának tagja. 1999 óta szervezi a Szívünk Napja eseményeket Kecskeméten. A Magyar Nemzeti Szívalapítványnak 1998-tól kuratóriumi tagja, majd elnöke 2003–2016 között. Az Európai Szívhálózatban vezetőségi tag, majd alelnök 2009–2015 között. Egyik vezető tagja a gyermekkori elhízás ellen küzdő európai mozgalomnak. Itthon elsők között lépett fel az élelmiszerekben található transzzsírsavak korlátozásáért, amelyet azóta törvénybe is foglaltak. Bács-Kiskun Megye Tudományos Díjának kitüntettje volt 2008-ban. A Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán több természettudományos tárgyat oktat 2010 óta. A kórház önkéntes orvos csapatának tagjaként 2006 óta tizenegy alkalommal végzett Székelyföldön komplex lakossági egészségügyi szűrővizsgálatot.

Támogatóink 2023

Támogatók
Primadíj