
dr. Svébis Mihály
főigazgató főorvos, sebész, c. egyetemi docens, Kecskemét
4. Magyar tudomány
Dr. Svébis Mihály 1953-ban született, a pest megyei Újhartyánban. Édesapja főkönyvelő volt, édesanyja adminisztrátorként dolgozott.
1972-ben, a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, majd 1980-ban a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán vette át orvosdoktori diplomáját cum laude minősítéssel.
Az oklevél megszerzését követően a Bács-Kiskun Megyei Kórház Sebészeti Osztályára került, ahol a sebészet alapjait Dr. Lóránd Pál főorvostól tanulta.
1984-ben szakvizsgát tett sebészetből, 1990-ben plasztikai- és égési sebészetből, továbbá képezte magát Franciaországban és az USA-ban, majd 2010-ben megszerezte a szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán az egészségügyi menedzsment-szakértői diplomát is.
1988-ban adjunktusi, 1992-ben főorvosi kinevezést kapott. 1993 és 2000 között a központi műtő vezető főorvosa- 1996. július 1-jétől a kórház orvosigazgatója, 1999 októberétől 2000 márciusáig megbízott főigazgató, 2000. június 1-jétől az Általános Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa volt.
2006. július 1-jétől ismét megbízott főigazgatóként, 2007. január 1-től kinevezett főigazgatóként vezeti a kecskeméti megyei kórházat a mai napig is.
2013. évben a Szegedi Orvostudományi Egyetemtől címzetes egyetem docens kinevezést kapott.
2016 és 2019 között a Magyar Kórházszövetség elnöke volt, jelenleg a szervezet elnökhelyettese. A Magyar Kórházszövetség a 2020. szeptemberben megtartott XXXII. online konferenciáján Dr. Varga Ferenc elismerésben részesítette a Kórházszövetség ügyeiért végzett kiemelkedő munkájáért.
Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől, 2021. január 1-től megyei intézményvezetői kinevezést kapott.
Szakmájában megkülönböztetett figyelmet fordít a coloproctologiai műtétek, sebészeti varrógépek használata, minimálisan invazív sebészeti módszerek, plasztikai sebészeti műtétek iránt.
Tagja több tudományos társaságnak, vezetőségi tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Sebész Társaság Coloproctológiai Szekciójának, a Magyar Sebész Társaság Endoszkópos Szekciójának, a Magyar Sebész Társaság Dél-magyarországi Szakcsoportjának. A Sebészeti Kollégium Tanács tagja, a Magyar Kórházszövetség elnökségének tagja.
Felesége Juhász Márta a kecskeméti Református Egyház Sion Nyugdíjasház és Gondozási Központ korábbi igazgatója. 4 gyermeke van, közülük egy választotta az orvosi pályát. Idősebb fia a Corvinus Egyetemen végzett közgazdász, idősebb lánya turisztikai-idegenforgalmi diplomával rendelkezik, kisebb lánya Budapesti Gazdasági Főiskolán végzett. Szabadidejét 5 unokájával, olvasással, vadászattal tölti.
Kitüntetései: Bács-Kiskun megye Egészségügyért, Kecskemét város díszpolgára, Pro sanitate, Újhartyán Tiszteletbeli díszpolgára, Bács-Kiskun Megyéért díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetés, Semmelweis díj, Szent-Györgyi Albert emlékérem és Jutalomdíj ezüst fokozata, Dr. Varga Ferenc Díj