
Babinszky Tünde
okl. építésztervező szakmérnök, Kecskemét
6. Magyar építészet kategória
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatom: a hivatásom a szenvedélyem. Pályafutásom során több ciklusban részt vettem az Építész Kamara Bács-Kiskun Vármegyei elnökségének munkájában, és jelenleg, az Építész Kamara országos elnökségének tagja is vagyok. Sokféle épületet terveztem, a családi házaktól ipari és középületekig, sőt lehetőségem adódott olyan, – egy kicsit a szakmai kereteken túlmutató – tervezési munkákba is belekóstolni, még ha csak pályázati szinten is, mint egy úszó szállodahajó, vagy egy vadvízi evezős pálya kialakítása, melyek igazán izgalmas kihívást jelentettek számomra. Az utóbbi években sok más kollégámmal együtt főként óvodákat és bölcsődéket terveztem, melyeket édesanyaként különösen nagy örömmel valósítottam meg. 2012-ben a Kerekegyházára tervezett bölcsődém elnyerte az „Év háza” díjat Bács-Kiskun megyében, majd 2022-ben „Bács-Kiskun Megye Építészetéért” díjat kapott az általam tervezett felsőlajosi óvoda bővítés.
Számomra a tervezés nem csak műszaki tudomány, hanem boldog ábrándozás. Szeretnék az épületeimmel örömet okozni azoknak, akik használják, hiszen a körülöttünk lévő világ meghatározza pillanatnyi hangulatunkat, hosszútávon pedig befolyásolja életminőségünket. Igyekszem segítségére lenni az építés folyamatában is, mind a leendő tulajdonosoknak, mind a kivitelezőknek, hogy végső soron ne a konfliktusokkal teli küzdelmet, hanem a szép és élvezhető környezet létrehozásának folyamatát és maradandó értéket jelentsen az épület számukra is.
Olyan tereket alkotni, melyekben az emberek jól érzik magukat, csak akkor lehet, ha a tervezés minden pillanatát áthatja a szeretet és az alázat, mellyel a tervező viszonyul az általa létrehozandó valósághoz.