
Károly Katalin
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője, énekművész, Kecskemét
2. Magyar színház-, film- és táncművészet kategória
Prima Díj 2023 nyertese
Károly Katalin vagyok, 2009 óta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője, énekművész.
Először zongora-magánének főszakon tanultam, magánének kamaraművészi diplomát szereztem, majd oratórium-dalének mesterszakon végeztem. A Budapesti Operettszínház vezető korrepetitora lettem, majd a Nemzeti Színház zenei munkatársa, a Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának tanára, a Magyar Televízió Társulat című tehetségkutató műsorának zenei vezetője, és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának tanára.
Énekművészként opera, oratórium, operett, musical előadások szólistája. 2015-ben Magyar Ezüst Érdemkereszttel díjaztak.
Kecskemét inspiráló szakmai és emberi közeg. Mélyen hiszem, hogy a színház és a zene testet-lelket gyógyító erővel bír. Az életemet ennek szenteltem.