Szabó István
a Kecskeméti TE vezetőedzője, Kecskemét

9. Magyar sport kategória

Prima Díj 2023 nyertese

1967-ben születtem Kecskeméten, itt kezdtem meg sportolói pályafutásomat is a Kecskeméti TE színeiben. Játékosként az NB II.-ig jutottam, az edzői pályába igen korán belekezdtem. A Kecskeméti TE utánpótlás és tartalékcsapatait végig járva, 2010-ben az NB I.-es együttes pályaedzője lettem, 2011-ben már részese voltam a klub Magyar Kupa diadalának. 2012-ben kaptam először vezetőedzői megbízatást, a bajnokságban ötödik helyen végeztünk akkor. Kecskeméttől távol is kipróbáltam magam, több klubnál és több osztályban, szakmai fejlődésem szempontjából ezeket az állomásokat nagyon fontosnak tartom. Szép időszakot töltöttem Pakson és Cegléden, büszke vagyok a Kiskunfélegyházával és a Tiszakécskével nyert bajnoki címekre, a Dabassal megszerzett bronzéremre is. Kecskemét volt mindig is a szívem csücske, így gondolkodás nélkül tértem vissza a KTE hívó szavára 2021 nyarán. Álomszerű, hogy azóta feljutottunk az élvonalba, az NB I.-ben pedig ezüstérmesek lettünk. Tradicionális sportcsalád a miénk, mely ezer szállal kötődik ehhez a klubhoz, mindhárom fiam részese volt valamely fontos sikernek lila-fehérben. Tamás az NB II.-es bajnoki címnek, Dávid a megye I.-es bajnoki címnek, míg Bence a legfrissebb NB I.-es ezüstéremnek. Büszke vagyok arra is, hogy szurkolók és a szakma képviselői is az év edzőjének választottak meg a történelmi sikert követően munkám elismeréseként. Ez is arra ösztönöz, hogy a továbbiakban is még sokáig Kecskemét labdarúgásáért tegyek, hiszen mindig is ez volt a fő mozgatórugóm. 

Sikerei: 

2009: NB III. bajnoki bronzérem (Kecskeméti TE) 

2011: Magyar Kupa aranyérem (Kecskeméti TE), Szuperkupa ezüstérem (Kecskeméti TE) 

2012: NB I. bajnoki ötödik hely, Ligakupa ezüstérem (Kecskeméti TE) 

2016: Megyei I. osztály bajnoki aranyérem (Kiskunfélegyháza) 

2018: NB III. bajnoki aranyérem (Tiszakécske) 

2021: NB III. bajnoki bronzérem (Dabas) 

2022: NB II. bajnoki ezüstérem (Kecskeméti TE) 

2023: NB I. bajnoki ezüstérem (Kecskeméti TE) 

2023-ban az év edzője (MLSZ, HLSZ, NB1.hu) 

Támogatóink 2024

Támogatók
Primadíj