Dr. Béres Gábor József
tudományos dékánhelyettes, Kecskemét

4. Magyar tudomány kategória

Béres Gábor József vagyok, gépészmérnök, okleveles kohómérnök, egyetemi docens és tudományos dékánhelyettes a Neumann János Egyetem GAMF Karán.

A Nógrád megyei Pásztón születtem 1987-ben, de általános és középiskoláimat Hódmezővásárhelyen és Szegeden végeztem. BSc oklevelet a Neumann János Egyetem GAMF Karának jogelőd intézményében szereztem 2014-ben, gépészmérnök képzésben. Jelenleg is ebben az intézményben oktatok. Mentorálásommal eddig több, mint hetven szak- és diplomadolgozat és több, mint tíz OTDK dolgozat született. Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon hallgatóim két második (2023 és 2025), egy harmadik (2021) és egy különdíjas (2021) helyezést szereztek meg. 2022 márciusa óta dékánhelyettesi feladatokat is ellátok a GAMF Karon.
A gépészmérnöki tanulmányokat követően a Miskolci Egyetemen szereztem kohómérnök diplomát 2016-ban, majd ugyanebben az intézményben védtem meg PhD dolgozatomat a Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskolában, 2021-ben. Témája a járműipari vékonylemezek képlékenységtani és alakíthatósági jellemzőinek elemzése volt. Tanulmányaim során elnyertem a Szemerey Ösztöndíjat (2011), a Magyar Köztársaság Ösztöndíját (2012), a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat (2015), az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját (2018) és a Miskolci Egyetem Tanulmányi Érdemrend bronz fokozatát (2015).
2023-ban az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Gépész- és Informatikai Munkabizottság titkára lettem, majd 2026-tól a bizottság elnöke. 2025-ben a Neumann János Egyetem Szenátusa a Tudományos Tanács elnökévé választott. 2024 óta tagja vagyok az Európai Tudományos Képlékenyalakító Egyesület (ESAFORM) vezető tisztségviselői körének, a 21 főből álló Board of Directors-nak. A Budapesten rendezendő 2027-es ESAFORM konferencia főszervezője vagyok.

Támogatóink 2025

Támogatók
Primadíj